Jó estét mindenkinek, aki e becses szombat estét inkább begubózva, kockulva tölti, mintsem menő buliban!
Reméljük eddig sem unatkoztatok nagyon, de ha mégis akkor örömmel jelentjük, hogy itt az új rész, szám szerint a 14.
Ha tetszett, nyomjatok egy lájkot, vagy írjátok meg.
Ezenkívül nem tudjuk ki figyelte, de új verseny indult nemrég, amiben keressük a blog legjobb fülszövegét.
Részletek a Versenyfelhívás! menüpontban.
Most pedig dőljetek hátra, kapcsoljátok be a biztonsági öveket, és hagyjátok, hogy a Birodalom újból magával ragadjon!
Reméljük eddig sem unatkoztatok nagyon, de ha mégis akkor örömmel jelentjük, hogy itt az új rész, szám szerint a 14.
Ha tetszett, nyomjatok egy lájkot, vagy írjátok meg.
Ezenkívül nem tudjuk ki figyelte, de új verseny indult nemrég, amiben keressük a blog legjobb fülszövegét.
Részletek a Versenyfelhívás! menüpontban.
Most pedig dőljetek hátra, kapcsoljátok be a biztonsági öveket, és hagyjátok, hogy a Birodalom újból magával ragadjon!
~A~
"A hazugság megöli az ártatlanságot, ahogy az árulás és a féltve őrzött titkaink is."
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
*April*
Azt hinné az ember, ha élete nagy részében álarccal takarta mivoltát, és sminkkel fedte az arcára kiülő bánatot; nem okozhat neki gondot, ismét feltenni a már jól ismert maszkot.
De ez nem így van.
Egyre nagyobb teherként nehezedett a vállamra, a lelkemre, a súly, mely szinte kezdett belülről, egészében elemészteni. Veszettül küzdöttem az igazi énem ellen, és azért is, hogy szét ne roppanjak.
Célom volt, és miután megtudtam, mit tartalmaz a boríték, csak még nagyobb erővel koncentráltam rá, hogy el ne szúrjam. Először is a bosszú vezérelt, mely zubbonyként fogta körbe testem, és alatta fulladozva esdekeltem a levegőért. Nem tudtam, mikor fog enyhülni, de még nem is akartam, hogy lazuljon a szorítás. Engem tönkretett az a két ember, kire az életemet is rábíztam volna. Fájt. Kínzott. Gyötört az érzés, mely szinte elporlasztotta lelkem. Hogy miért tették, mióta folyt, és egyéb kérdésekkel, már nem is vesződtem, hisz felesleges volt. Oh a bölcs, tiszta, ártatlan, jóságos kis nővérem aztán igazán megmutatta, milyen fényesen is csillog a glóriája. Kár, hogy senki nem látta, hogy a makulátlan külső alatt, már félig rohadt a lelke. Végleg ki akartam lépni árnyékából, és élni az egyenes ági leszármazásomból adódód jogokkal. Meg akartam mutatni, hogy jobb vagyok nála, hogy képes vagyok sokkal többre, mint őt, ebből fakadt a második célom is. Most, hogy beférkőztem az oroszlán barlangjába, már csak információkra volt szükségem. Pletykákra, adatokra, bármire Acheronnal kapcsolatban, amivel az egyik legnagyobb fegyvert tarthattam a kezemben.
És bizony a célom eléréséhez szerepeket kellett játszanom. Szerepeket melyek közt volt egészen álnoki, gyomorforgató, és mocskos.
Én voltam a naiv jókislány, a plázacica, a szajha, a feketeözvegy, a bosszúszomjas bestia, a hatalomra éhes úrihölgy, és bármi mást is magamra tudtam ölteni, akár egy rejtőzködő kaméleon, ha a helyzet úgy kívánta. Egy undorító játékba kerültem, hol a tisztességtelen szabályok domináltak.
Egy dologra kellett csak ügyelnem. Soha nem adhattam át magam teljesen Acheronnak. Meg kellett őriznem a szívem mélyén, valahol a rejtett kis kápolnában pislákoló fényt, mely azt mutatta, ki is vagyok én valójába.
Hogy féltem-e?
Rettegtem, de nem volt választásom. Ebből a játékból kilépni már nem lehetett.
Az óra éjfélt ütött, én pedig Acheron luxusvillájának bíborszínű, baldachinos ágyán hevertem, jó minőségű, testes vörösbort kortyolgatva. A rikítóan kék szemű férfi, mellettem feküdt, kinyújtózva, fekete bokszer alsójában. A lágy hangulatfény, halványan megvilágította tökéletesen kidolgozott testét, melytől nők ezrei visongtak volna, ha meglátják a magazinok címlapján.
- Sic itur per asperam, ad astra – sóhajtott fel, beletúrva sűrű fekete hajába.
- Nem hagynál fel végre, ezzel az idegesítő szokásoddal? Egy kukkot sem értek belőle, - duzzogtam mellette, és letettem a poharat, az ágy mellett lévő üvegasztalra.
- Nem hagynál fel végre a csöppet sem hölgyhöz illő viselkedéssel? - nézett le rám, félig nyitva lévő szemhéja alatt, és mosolyra húzódott az ajka, - Ha egy kicsit többet olvasnál, te is tudnád. - Kékvérű seggfej, ugrott be rögtön a ráillő példás hasonlat, de ezt mégse mondhattam ki egyenesen.
- Igazad van, de hisz azért vagyok itt, hogy tanuljak - duruzsoltam kedvesen. - Kérlek, taníts - simítottam végig ujjaimmal, izomkockáktól dudorodó hasán, melytől kicsit megfeszült.
- Azt jelenti, göröngyös úton jutunk el a csillagokig, - húzta ki a hajamból, a pillangós hajcsatot, majd fogott meg egy hullámos, vörös tincset, és elkezdett vele játszani. – Nem kis nehézségek árán jutottam el oda, ahol most vagyok. Kemény, és kitartó munka, tömérdeknyi akadály, de mégis ideértem. Már csak egy hajszál választ el attól, hogy én is olyan erővel bírjak, mit az istenek nem adtak meg. De mindenki saját sorsának kovácsa, és engem nem lehet megállítani. No meg aztán, itt ez mámorító vinkó (1) és egy szenvedéllyel teli, gyönyörű ifjú hölgy. Kell ennél több? - érintett meg az arcom, és egészen az államig végigfuttatta a kezét, a szám körül elidőzve. - És nem sokára én fogom uralni a világot. Igazán csábító jövőkép, nemde, szépségem?- hajolt le, és gyengéd csókot lehelt a számra, amit én megpróbáltam élvezni.
- Valóban jól hangzik. De nem lesz unalmas egy idő után? – fordultam hasra csipkés fehérneműmben, és könyökölve felnéztem rá.
- Ugye csak élcelődsz (2)? Unalmas, egysíkú, monoton? A hatalom? A hatalom sohasem unalmas, drága - csóválta a fejét igéző tekintettel, mellyel szinte fogva tartott. - Egyébként is, amíg te itt vagy velem, hogyan is lehetne szürke, bármi?- csókolt ismét, de ebben már érezhető volt vágyának tüze. - Majd te elszórakoztatsz, ha netán mégis azzá válna. - Szája a nyakamra vándorolt, majd vadul magára rántott, és megmarkolta a fenekem. Tűrnöm kellett, és élveznem, ez volt a feladat, de mikor egyre hevesebben falt, a keze a melltartóm csatjával babrált, elérte a határt.
- Mit szólnál, ha megmasszíroznám a hátad? – ültem fel a csípőjén, kócos hajjal.
- Hmm, az igazán jól esne, de úgy, ahogy múltkor, az érintés megannyi varázsát beleadva, - simított végig hosszú ujjaival a combomon, mire az libabőrős lett. Kezdett kényelmetlennél válni a helyzet, így ideje volt átvennem az irányítást.
- Ne aggódj, jó kezekben leszel, de előtte igyunk – másztam át rajta, és megtöltöttem, édes nedűvel a poharát, majd miután úgy tettem, mintha az enyémet is lehajtanám, a kezébe adtam az övét. Acheron lassú mozdulattal átvette tőlem, és kérdőn nézett rám, felhúzott szemöldökkel.
- Szomjas voltam - vontam meg a vállam ártatlanul, de szerencsémre fejcsóválva végül ő is megitta az övét. Miután visszatettem a poharát az asztalkára, Acheron már hasra fordulva feküdt a puha ágyon, én pedig kecses mozdulattal a derekára ültem, és elkezdődött az esti mese.
- Van bármi olyan dolog a világon, amitől te félsz? - tettem fel óvatosan a kérdést, miközben a kezemmel, finoman, de érezhetően nyomkodtam, az izmos hátát. - Lehet buta kérdés, mert te elég határozott és bátor ember vagy, de mégis, mindenkinek van valamilyen félelme. Neked mi az?
- Hát kicsi lány, miből gondolod, hogy én ezt elárulom neked? – dünnyögte a vörös szaténhuzatú párnába. Mert én, azt akarom – szaladt volna ki rögtön a számon, de tudtam, hol a helyem.
- Ugyan, miért ne tennéd? Mit tudnék én tenni, Acheron? Melletted állok ezentúl, te leszel hamarosan a világ ura, a lábaid előtt fog heverni mindenki – szántottam végig ingerlően körmeimmel a hátán, melyre összerezzent. Tudtam, hogy ez az egyik gyengéje. – De ha nem szeretnéd elárulni, én azt is megértem - búgtam a fülébe, fokozva a hangulatot, majd érzékein megharapdáltam a fülcimpáját, mire felnyögött.
- Kezdesz megőrjíteni, ugye tudod, darling - fordította oldalra a fejét, majd egy darabig, a csend, fásult melódiája költözött közénk. Kissé csalódott voltam, bíztam benne, hogy ez beválik, de ő csak élvezkedett a kezeim alatt, szótlanul.
Aztán egyszer csak megtört jég.
- Az átlagosság.
- Tessék? - lett pár oktávval magasabba hangom a kelleténél, de nem tudtam hova tenni, hogy ezt most mire is érti pontosan.
- Az átlagosság az, amitől félek. Hogy nem kezelnek különlegesnek, hogy azt mondják, olyan vagyok, mint a többi, egy tucat példány. Hogy végül egy átlagos, pitiáner bűnözőkkel teli mocskos börtönbe dugnak - fakadt ki hirtelen. Rémisztő volt a hevessége, a szóhasználata, és szinte kézzelfoghatóan lehetett érezni, az utálatát, a megvetését az átlagosság iránt.
- De ez sosem fog bekövetkezni. Mindenki ismerni fog, mindenki a parancsaimat fogja hajbókolva követni, és a nevem egyenlő lesz az impériummal (3), mely örökké a birtokomban marad. - E szavak hallatán meghűlt bennem a vér. E szavak emlékeztettek arra, hol is vagyok valójában, és kinek az ágyában fekszek. Kisnyúl voltam, a kietlen harcmezőn, egyetlen fa vagy bokor, menedéke nélkül. Egyedül, egymagamban, egy halálosan veszélyes hadúr árnyékában.
- És neked April Goldwin, mi a félelmed? - Váratlanul ért hangjára összerezzentem, de tovább masszíroztam a hátát, nehogy feltűnést keltsek, és próbáltam, magabiztosan, üresfejű plázacicaként válaszolni.
- Hát, mondjuk, hogy a legújabb Dolce Gabbana táska utolsó darabját elviszik az orrom elől? - palástoltam nyugtalanságom, és meg kellett találnom önmagam ebben a rettegéssel teli ördögkatlanban.
- Valóban, ez igazán félelmetes dolog – nevetett fel mély, öblös hangján. – Meg kell hagyni, April Goldwin, te vagy az eddigi legszórakoztatóbb társaságom, nem is tudom miért nem találtam rád hamarabb. Vagy találtál te rám? Vagy, hogy is volt, ki talált kire? - nevette el magát, mire én is felderültem, főleg, mivel hatott a bor. Hmm, vajon lehetett hozzá köze, hogy a borába, nyolcvanöt fokos vodkát is csepegettem?
- Találtál, találtam, milyen furcsa szavak - röhögött kábán, és én adtam magamnak egy képzeletbeli pedikűr-manikűrt, hogy ez is bevált. - Talán te találtál, vagy talán találtam én? Te, nő, ez ma nekem nem fog menni, érted te ezt?
- Nem, én sem értem, de majd együtt csak megoldjuk, vagy maradjunk annyiban, megtaláltuk egymást - nevettem fel színlelt jókedvűséggel, és reméltem, mihamarabb kifekszik, mert már zsibbadtak az ujjaim. - Mesélj egy kicsit a családodról, velük mi van?
- Család, család…, az egy hasztalan, semmirekellő intézmény - legyintett kezével. - Először elhitették velem, én vagyok a legjobb, a leghatalmasabb, kire majd a világ is büszke lesz, majd napvilágra került az a tény, hogy sajnos hiba került a képzetbe, és nem is az igazi apám az, akit én annak hittem, éveken keresztül. Anyám félrekefélt, így nekem semmi nem maradt, se különleges képesség, se hatalom, se semmi, csak a nagy nulla - mutatta ujjával a jelet. - De mivel engem nem abból a fából faragtak, így megmutattam az univerzumnak, hogy én igenis vagyok valaki. Cégeket vásároltam fel, és a világban, szinte már mindenki ismeri a nevemet. De én itt nem álltam meg, nekem nem elég a részleges siker. Nekem minden kell. Az egész világegyetem - fészkelődött lábával, én pedig beszéde közben, fürgén jegyzeteltem a képzeletbeli tollal. - Ja meg van egy öcsém is, Adam… De az nem érdemel szót, ő kaparintotta meg azt, amit nekem kellett volna…. Bár most legalább a segítségemre van. Hasznos lény a fivér.
Ekkor megfordult a fejemben valami, de nyilván csak képzelődtem, hisz ez a név igen gyakori volt, de nem ártott utána érdeklődni.
- Nem is tudtam, hogy van testvéred. És ő hol lakik, mit csinál? - simogattam a hátát, mivel már totál nem volt kedvem gésát játszani.
- Túl sok a kérdés kis szívem. Maradjunk annyiba, hogy Greenfield, ott van, ahol lennie kell.
Ezaz! Megvagy! Szóval Adam Greenfield Acheron öccse! Hát erre aztán nem számítottam. Hogy a csávó, mindenhol ott legyen, és mindenkit kijátsszon… Van bőr a képén… Bár az is kérdés, kit is játszik ki valójában?
- Beszéljünk most rólad, bár őszintén megvallva, szinte minden adatot tudok rólad. Úgyhogy, mesélj valami érdekeset, mi a helyzet azzal a férfiúval? Mit is mondtál Peter? Stephan? - birizgálta a halántékát, - Nem is, valami J betűs, Justin? Jamie? - sorolta szórakozottan a neveket, ami még viccesnek is hatott volna, ha a téma nem üt szíven.
- Jason - suttogtam halkan magam elé a nevét, és éreztem kifut a vér az arcomból.
- Az persze, Jason! Milyen képet vágott az a bárgyú, mikor meglátott minket - tört ki belőle ismét a nevetés, mely egyáltalán nem illett az etikus viselkedés kategóriába. - Komolyan, ifjú hölgy, le kell, hogy szidjalak, mert elég nagy retardáltal jöttél te össze. De most már jó helyen vagy, egy vérbeli úriember mellett, kitől megkapsz mindent, mit érdemes.
Az akaratom ellenére elkezdtek folyni a forró lávaként égető könnyeim, mely a lelkem kénköves bugyraiból törtek elő.
Ő nem beszélhet így róla! Neki nincs joga, hogy ezt mondja Jason-ről! Semmit nem tud, az égvilágon semmit! – Ordítottam volna a fülébe, míg a dobhártyája be nem szakad, de nem tetetettem. A szerepem mást kívánt, és én neki engedelmeskedtem.
Gyűlöltem őt, kimondhatatlanul megvetettem, hogy ezt tette, és lélekszakadva rohantam volna ki a világból, egy csöndes nyugodt szigetre, hol ő nincs.
Éjszakákon át könyörögtem, hogy ez csak egy álom legyen, egy lidérces álom, melyből aztán felébredek, és látom, hogy mellettem fekszik, bolyhos tréning-alsójában.
De nem, ez nem álom volt, Jason engem kihasznált, átvert, és megvezetett. Ezek tények voltak, melyekkel együtt kellett élnem, akkor is, ha a rózsaszínű világom végleg elpusztult.
- Miért hagytad abba, szépségem? – rángatta meg a vállát, és ez a szó, mely egykor Jason szájából csengett, kínkeserves rapszódiaként hasított a lelkembe.
- Csinálom, csinálom - préseltem ki a szavakat, összeszorított fogakkal, és gyorsan letöröltem a könnyeimet. Egyetlen dolog adott erőt, a folytatáshoz. Az emlék. Előidéztem Ashley és Jason beszélgetését, mely életre keltette bennem a bosszúszomjas, igazságszolgáltatása kész kisördögöt.
Lassan Acheron elaludt, éreztem, elernyedő testét, és egyenletes, lassú levegővételét. Óvatosan, letornáztam magam róla, és mezítláb odasétáltam a falon lévő, ezüstkeretbe foglalt tükörhöz. A lány, aki visszanézett rám, teljesen megrémített, ahogy bosszútól izzó szempárral meredt, melyben a fénynek nyoma sem volt.
Egykoron tündérek, nimfák, angyalok közt éltem, mára démonok, lidércek, rémek lettek társaim. A hercegnőből így vált sötét szirén, és a mesevilágból így lett apokalipszis.
~Blyana~
(1- bor 2- viccel 3 -hatalom)
*Shane*
A Föld ideje lejárt, s most a pokol érte nyúlt. Megbosszulja magát, amiért kihasználták.
Lavinák, földrengések, cunamik, tornádók, nem is beszélve az emberiség gyarló tetteiről.
Ám bármely képtelenül is hangzik, ez mind semmiséggé törpült a problémával, amivel pár napja szembesültünk: Acheron szabadon van, és mindent megtesz majd, hogy elpusztítson minket.
Átkozott féreg!
Idióta voltam, amiért a Szövetségre bíztam, és nem öltem meg ott helyben. Nincs Acheron, nincs gond!
De most aztán törhetjük a fejünket, hogy állítsuk meg azt az állatott, lehetőleg még az előtt, hogy hasznosítaná a borítékból szerzett információkat.
A borítékét, melyet tisztázatlan körülmények között szerzett, mert bármennyi bizonyíték utal is rá, és bármennyire is nem fűlik a fogam bevallani, de nem hiszem, hogy a kis vörös keze lenne a dologban.
Ha pedig mégis akkor, csak gratulálni tudok hozzá, mert ilyen színdarabot kevesen tudnának csak leművelni, mint amit ő véghez vitt. Na akkor megemelem a kalapom az áruló ribanc előtt.
Bár áruló ribancokkal manapság tele a padlás, vagy esetünkben a pince, húztam el a számat. Ismét bebizonyosodott többszörösen is, hogy a nőkkel csak a gond van.
- De ennek itt és most vége! - léptem le a cellákhoz vezető lépcsősor utolsó fokáról abban a hiszemben, hogy végre megtudakolom, mivel vette le az a senkiházi kis féreg a lábáról az emberemet, de a párkák megint kicsesztek velem.
- Na bazd meg már megint? - kiáltottam fel, ahogy észrevettem a résnyire nyitva álló cellaajtót. Már azelőtt biztos voltam benne, hogy odabent csak ásító üresség fog fogadni, mielőtt a falnak csaptam az ajtót, és a néma, elhagyatott szobára meredtem. - Bassza meg! - rúgtam az ajtóba. - Nem hiszem el! Mi a faszom van ezzel a hellyel, hogy a rabok csak úgy kedvük szerint kijárkálnak?! A picsába is!
Határozott, dühös léptekkel indultam a lépcső felé. A mobilom a kezemben, az ujjam Ashley Goldwin neve felett lebegett, mikor zaj hallottam egy ajtó mögül tőlem balra. Megdermedtem a csukott ajtó előtt, és hallgatóztam egy darabig. Ismét hallottam.
A telefont zsebbe csúsztattam, s helyét átvette egy edzett acél penge, amiből mindig volt kéznél egy.
Az ajtóhoz léptem, kezem a hűvös vas ajtóra fektettem, s ekkor halk hang ütötte meg a fülem.
Olyan... furcsa volt, olyan volt, mintha valaki... énekelne?
Tétován tettem egy lépést befelé a látszólag raktárnak használt helyiségbe.
- Laorux? - figyeltem a szobában kutakodó lányt. - Mit csinálsz?
Felsikoltott, és rám kapta a tekintetét, mintha csak most tűnt volna fel neki, hogy én is ott vagyok.
- Shnae... főönk! - Kacagásba tőrt ki, mire a homlokomon a Mariana-árkot meghazudtoló ráncok jelentek meg.
Laorux ekkor széles karmozdulatot tett. Az előtte álló doboz a padlóra esett, és a tartalma - színes díszek? - a padlón gurultak szerteszét.
Nagyon úgy festett, hogy itt tárolták a nem használatos karácsonyi díszeket, de mondjuk egyéb kacat is volt ott, például egy radír és egy rózsaszín, szőrös bilincs. Nem voltam benne biztos, hogy tudni akarom miért, de legalább arra rájöttem Laorux honnan szedte azokat a bigyókat, amik rajta voltak. Fekete testéhez tapadó nadrágjába színes díszeket szurkált a legkülönbözőbb színekben, sárga pulcsijára girlandokat szerelt, és isten a tanúm rá, egy égősort is magára tekert.
- Karcsoáfnya vaogyk! - kiáltott fel, és karját széttárva körözni kezdett a szobában.
- Nesze neked bazdmeg Lemmer! Ez a hely mindenkit megőrjít! - simítottam végig a hajamon. - Jobb lesz minél előbb elhúzni innen, mielőtt mind gumiszobában kötünk ki.
A telefon kicsengett, majd ahogy meghallottam a lány hangját a túloldalon, megszólaltam:
- Raktár! Most!
Letettem mielőtt egyáltalán reagálhatott volna, s kissé zavarodottan néztem fekete hajú lányra, aki épp valami ocsmány lila kalapot halászott elő valahonnan, és a fejére húzta.
Ashley Goldwin nem sokkal később futva érkezett, cuki fehér masnis plüss papucsban. Egy pillanatig még a bolondunkról is megfeledkeztem, s kajánul emeltem meg a szemöldököm.
- Egy szót se! - csattant fel, majd mellém érve bekukucskált a raktárba.
- Mi a jó életet műveltél vele! - kiáltott rám, ahogy sikerült összekaparnia az állát a földről.
Karba fontam a kezem. Kezdet idegesíteni, hogy bármi történt mindig engem vett elő, holott az ő glóriás kis szervezetével voltak gondok.
- Nem csináltam vele semmit, így találtam rá.
- Amióta itt vagytok egyik csapás a másikat éri, komolyan higgyem el, hogy semmi közöd hozzá?
- Sosem teszek semmit ok nélkül, angyalka - meredtem rá dühösen. - Áruld már el nekem, ebből mi hasznom lenne?
- Belőled már bármit kinézek.
- Hízelgő, de ezúttal semmi közöm a dologhoz.
- Shane... - kezdte, de nem tudta befejezni, mert Laorux ezt a percet választotta ahhoz, hogy egy vörös csillogó girlandot akasszon Ashley nyakába. Mindketten furán bámultunk rá.
- Gyree vleem jászatni! - ugrált távolabb. Már cipő sem volt rajta. - Karcsoáfnya vaogyk! Karcsoáfnya vaogyk!
- Oké - fogta a piros vackot a kezébe. - Vigyük az orvosiba? - nézett rám bizonytalanul, mire megrántottam a vállam.
- Héé Lao! - fordult az épp repülőt utánzó gyökér felé. - Azt hiszem, van még odafent dísz.
Laorux felsikkantott, és Ashley mellé szökdelt.
Eddig bírtam, és nem tovább. Amint mellénk ért, kezem élével a nyakszirtjére vágtam, és elkaptam a karját, ahogy összecsuklott.
- Shane! - kiáltott fel felháborodva a szöszi, ahogy az eszméletlen lányt krumplis zsák módjára a vállamra dobtam. Na nem, mintha olyan rohadtul sok krumplis zsákot cipeltem volna.
- Neked is ez járt a fejedben valld be - indultam el kifelé, de két lépést sem tettem, mikor rögtön meg is álltam, mert az egyik szájbabaszott giccses rózsaszín förmedvény a képembe lógott.
- Ja, látom remekül átgondolt ötlet volt - fintorgott Ashley, de azért megfogta a díszt, ami a szememet birizgálta, és letépte. Nem válaszoltam, csak összeszorított fogakkal haladtam előre, végig a Menedék folyosóin, s Ashley ugyanilyen némán csattogott mellettem a fehér papucsában.
- Messzebb nem is tehettétek volna azt a szart - morogtam az orrom alatt, ahogy picit feljebb dobtam a csajt a vállamon.
Ashley sztoikus nyugalommal válaszolt. - Magadnak csináltad a bajt, hát viseld férfiként.
- Istenre esküszöm Goldwin, amint ennek vége...
- Mi van ki kell találnod egy jó fenyegetést? - toppant meg a folyosón, mikor észrevette, hogy lemaradtam. Megráztam a fejem, és közelebb léptem az ajtóhoz. Adam szobájának ajtajához.
- Mi van már Shane?
- Csss.
- Engem te ne pisszegjél le! - kapta föl rögtön a vizet.
- Bassza meg, Ashley, fogd már be! - sziszegtem halkan.
- Na... - Sosem tudom már meg mit akart mondani, mert ebben a pillanatban újra meghallottam Adam ingerült hangját a szobából, csak ezúttal jóval hangosabban.
- Tartsd meg a prédikációt másnak, Acheron!
A szemem elkerekedett a döbbenettől. Az ájult lány kicsúszott lemerevedett karomból, és hangos nyekkenéssel a földre zuhant.
- Nem lehet - visszhangozta Ashley a gondolataimat.
~Alathea~
*Adam*
Ez a kettős szerep, kezdett egyre szórakoztatóbb lenni. Az alázatos kisöcsi, a lúzernek hitt különleges..., de a buli az egészben az, hogy egyik sem voltam. És ekkor felmerül a kérdés, ki is az az Adam Greenfield?
Ez volt az a téma, mely a balekoknál fel sem merült, az Einstein-agyúaknál, pedig hiába.
Élveztem a káoszt; azt, hogy a kupleráj kellős közepén trónolok, és szemlélem az őrületet, ahogy mindenki, kezét-lábát törve furakszik előre.
Na és hogy, mit élveztem, még ennél is jobban?
Azt, hogy mindenkinél tisztábban átláttam, hogy mi a fasz folyik itt valójában.
A múltban annyi megaláztatás, szégyen, szenvedés, és szar jutott, hogy kezdtem elhinni, semmire sem vagyok jó. Ahogy Shane is mondta: egy nulla, egy szerencsétlen, egy pancser senkiházi.
Mind a testem, mind a lelkem megsínylette ezt; egy elbaszott ronccsá váltam. Már nem volt lejjebb, már nem tudtam lejjebb süllyedni, a béka segge alatti szinteket mind végignyaltam. A következő állomás a halál lett volna.
Greenfield, mind ereit vagdosó, önsajnálatba merülő, puhány pöcs? Hát az baszná meg, ha tényleg ezt tettem volna. Nem, ez nekem nem pálya, előbb tömném tele magam, undorító vegakajával, és élnék hús nélkül évekig, minthogy azt tegyem.
S ekkor az élet elém tolt egy olyan lehetőséget, mely kihúzott a szarból. Kaptam egy új esélyt, mellyel bizonyíthattam, mi is rejlik a zsebeim legmélyén. Olyan tudás került a birtokomba, mellyel akár mindenki számítását keresztülhúzhattam volna, olyan infókhoz jutottam, mellyel mindenkit átverhettem volna egycsapásra.
De sajnos, volt egy olyan, cseszett jófej tulajdonságom, mint a hűség. És a bizonyítási vágy is rángatott előre szüntelen.
A Menedékbeli szobám, tojáshéj színű plafonját bámultam, a hozzáillő krémszínű ágyon félmeztelenül heverve, és latolgattam a lehetőségeket, hogy vajon mi lehet Acheron újabb lépése, most hogy már nála van a boríték. Rohadt bizonytalan szitu volt, főleg, hogy soha nem lehetett tudni, mi jár a fejében. Egy zárt rendszerként működött.
Ekkor a farmerzsebemben rezegni kezdett a mobilom, és oldalra fordulva, jobb kezemmel kihalásztam az Apple-t. A kijelzőn mr.kaviár neve villogott.
- Mond, - nyomtam meg a fogadás gombot, és a fejem mögé raktam a másik karom.
- Helyzetjelentést kérek. Mit tervez a koalíció? - szólt bele fennkölt hangon, mintha a csicskája lennék.
- A koalák egyesülete nem tudom, mit tervez, itt viszont a helyzet változatlan. Káosz, és tehetetlenség. Nincs veszély - dünnyögtem a neki szánt választ.
- Helyes. Csak maradjon is így egy darabig, nem kell, hogy másba üssék az orrukat. Jól van fivérem, várd a következő utasítást, és jelents nekem szorgalmasan, ahogy eddig is. Légy résen, és egy kicsit olvass többet, rád fér - mondta a kioktató szöveget, melytől a falra másztam, és rögtön felugrott a vérnyomásom kétszázhúszra… Faszfej úr miatt.
- Tartsd meg a prédikációt másnak Acheron, miattam ne szellőztesd a beled, nem éri meg - ültem fel a süppedős ágyon, mikor hirtelen észrevettem az ajtóalatti résen két árnyékot. Köszönés nélkül kinyomtam a telefont, és csöndben várakoztam, hogy kik lehetnek azok. A duruzsolás ugyan halkabb lett, de még így is leszűrtem, hogy Ashley és Shane álldogál az ajtóm előtt, és hevesen susmogva.
Na ez érdekes lesz - rándult rögtön vigyorba a szám, és vártam a fejleményeket, melyek törtmásodperc alatt bekövetkeztek.
Ashley óvatosan benyitott a szobámba, és bedugta szőke fejét, udvarias ábrázattal.
- Adam, ha lenne pár perced beszélnünk… - kezdte kedves hangon, de Shane, fittyet hányva rá, berontott, és félig fellökve őt betrappolt a szobámba.
- Na emeld föl a segged, és húzzál kifelé - forrongott, mint valami felbőszült bika, már csak a vaskarika hiányzott az orrlyukából.
- Mi van emberek, mi ez a felhajtás, ennyire hiányoztam? - játszottam az értetlen széttárt karokkal, de Shane megragadta a karom, felrántott, majd az ajtó felé lökött egy határozott mozdulattal.
- Megyek már megyek, na!
- Finomabban Shane. Meg egy pólót azért adhatnánk rá - szólt Ashley, és kezébe vette a szék karfáján heverő szürke atlétatrikómat.
- Nem tetszik a testem, bébi? - fordultam hozzá csábos félmosollyal, és végigsimítottam a hasamon.
- Adam, kérlek! - dobta hozzám a ruhadarabot, amit én reflexből fél kézzel elkaptam, majd egy gyors mozdulattal áthúztam a fejemen. – Remélem, most már megfelel, de ha látni akarod a testem, csak szólj és leveszem - kacsintottam felé, mire ő égnek emelte a szemeit. Meg voltam győződve, hogy Ashley Goldwin csak játssza a prűdet, és titkon ugyanolyan vadmacska, mint a húga.
- Na haladjál már! - jött mögöttem a vezetőm, és Ashley-vel egy tökéletes díszkíséretet alkottak. Na igen, ami jár az jár!
- De most miért lökdösöd lefele? - kérdezte a szöszi.
- Ott van a kínzórészlegetek, nem?
Na, bassza meg, ezt megint nem úszom meg verés nélkül. Ideje lesz robbantani a bombát, ha meg akarom tartania körmeimet. És jobb esetben csak azt.
- Nem kínozzuk meg, Shane! Csak elbeszélgetünk vele – harsant rá erőteljesen a szövetségi, és ez egy érdekes játszmának tűnt.
- Mi, nálad az a módszer, hogy kedvesen elcsevegsz vele az időjárásról, és hátha két esőfelhő között, csepegtet pár infót Acheronról is? - dühödött még jobban be Shane. Ezek szerint, hallották a telefonbeszélgetést.
- Hatékony vagyok, hidd el, anélkül is, hogy szétveretném az illetőt. Nálam ez nem módi - torpant meg Ashley, és farkasszemet nézett a másikkal, miközben én karba tett kézzel érdeklődve figyeltem, mi lesz a végeredmény. Olyan volt, mint valami elkúrt Stand up Comedy.
- Adam az ÉN emberem! - ordította vissza Shane, sakál módjára.
- Ez meg itt az ÉN otthonom - mutatott a földre, nyomatékot adva nyugodt beszédének a lány.
- Ez meg itt a MI kis történetünk, hát nem családias? – vetettem át karomat a nyakukon, miközben köztük álltam, és láttam rögtön eltorzul az arcuk. De valahogy nem érdekelt, én frankón éreztem magam. – Papa, mama, na, mi lesz az ebéd? - Felváltva tekingettem rájuk, teli vigyorral.
- Pofa be! – rivalltak rám egyszerre, de legalább megvolt az összhang. Azt hiszem, sikerült, még Ash-nél is kihúznom a gyufát, bár mindig is érdekelt, hogy angyalkánál vajon hol a határ.
- Bevisszük szépen a gyűlésterem melletti irodába, az megfelel a célnak, gyere Adam - bújt ki kecsesen a karom alatt, miközben szemügyre vehettem a lila tréningalsóban feszülő hátsóját. Imádtam a domborodó testrészeket: nagy mell, kerek fenék, leszartam, ha plasztikázott, csak legyen mit fogni. Húú öregem, rám férne már egy jó kis dugás. Be kell iktatnom a hétre, egy bárlátogatást. - Igazítottam meg a gatyámat, mikor Shane újult erővel megtaszított.
- Na, húzzál akkor utána, seggfej, de csak szólok - mászott a képembe -, ha az ellenszegülés leghalványabb szikráját is meglátom, repülsz a vallatóba, és felidézzük a múltkori találkozásunkat, azt garantálom - sziszegte, majd undorral végignézve rajtam, vállával nekem menve, elsétált.
Nyakamat megrecsegtetve, leráztam magamról az újabb adag szennyet, és világos Timberland bakancsomban utánuk kocogtam. Nem volt szégyellni valóm, büszke voltam magamra, és tudtam, hamarosan kiugrik a playboy nyuszi a tortából.
Ahogy a folyosó végére értünk, Ashley benyitott a bal oldali szobába, mely tipikus irodás külsőt vetített felénk. Főleg a szürke és a fehér színek domináltak. A fal mellett, üvegajtós vitrinek, könyvekkel teli csiszolt lapú juharpolcok sorakoztak, rajta egy-egy hajó makettel és antik vázával. A sötétített függönnyel eltakart ablaknál egy hatalmas íróasztal terpeszkedett, mágnásként uralva a teret. Az asztalon rend honolt, csupán a fekete laptop, az íróeszköztartó, a kislámpa és a jegyzetfüzet csücsült urigyerekként peckes fegyelemben. Shane kirángatta az íróasztal mögötti gurulós széket, és a szoba közepére lökte.
- Na ülj le! - biccentett fejével, és karba font kézzel, terpeszbe állva elhelyezkedett a szék előtt.
- Még hellyel is kínálsz, milyen figyelmes, köszi! - dobtam le magam és hátravetett fejjel figyeltem, mi is következik.
- Figyelj Adam, nem akarunk így rád rontani, tudjuk, hogy neked is van magánszférád…
- Most komolyan így akarod kezdeni, Ashley? - üvöltött rá már megint az idegbajos. – Jó, hogy nem kérdezed meg tőle hogy "Na, és most, hogy ma már ilyen szép napos időnk volt, lenne pár perced ránk, hogy elmeséld, mégis MI A FASZNAK BESZÉLTÉL ACHERONNAL!!!" - váltott a mondat végére, a normális lényből, egy agyfaszt kapó idiótára. Vagy nem is, inkább csak Shane-re.
- Kidühöngted magad? – érdeklődött oldalra döntött fejjel Ashley, és a feje búbján összekötött haja vele libbent.
- Nem! - túrt sötét hajába idegesen Shane, miközben fel-alá járkált a helyiségben.
- Rendben, akkor kezdhetjük – lépett közelebb felém, és megcsapott az édeskés parfümje, melytől rögtön kajás lettem. Ha ennek itt vége, tuti bekapok pár muffint vagy csokis kekszet – doboltam a hasamon.
- Szóval véletlenül meghallattuk, hogy a szobádban Acheronnal telefonálsz, azt szeretnénk tudni…
- Véletlenül, mi? - szóltam közbe, és ellöktem magam a lábammal, gurulva a szobában. - Véletlenül pont arra jártatok, és véletlenül pont meghallottátok Acheron nevét - gurultam jobbra-balra, és rájöttem jobb, mint a ringlispír. Ki a fasz fog kiadni több dolcsit vidámparkra, ha a Menedékbe is mehet, és még ingyen műsort is kap mellé. Tiszta haszon. – Komolyan micsoda véletlenek vannak - ingattam a fejem száguldozva. - Biztos az is csak véletlen volt, hogy a naagy gonosz farkas bezabálta a nagymamát, mi? Szegéény piroska, már csak desszert maradt. Apropó nincs nálatok, valami zaba?
- Tee...Tee…Tee... – rontott rám Shane, és két kezét a székkarfára támasztva ismét a képembe mászott, amitől kurvára rám tört a röhögés. – Lehet, hogy a nagymama nem látott jól, de én azért elég jól látlak Shane, arrébb mászhatsz - erre dumm megfejelt.
A homlokomon felszakad a bőr, és csorogni kezdett a vér a szemembe. Shane hangulata nem volt túl mesés, és ezt eléggé tömören a tudomásomra is hozta. Baszottul sajgott a fejem, nagyokat kellett pislognom, hogy kitisztuljon előttem a kép.
- Most ezt muszáj volt? - kelt ki magából, a hidegvéréről híres vezető sikítva. - Lehet elmentek az emlékei, és amnéziát kapott, te nagyon hülye! - Még káromkodott is. Azta! Ki gondolta volna, hogy még erre is képes.
- Keményfejű ez, ne aggódj - legyintett felém Shane, és fintorogva fürkészni kezdte az arcom, amit a trikómmal törölgettem. – Tudod, hogy hívnak, nem?
- Ja, valami rémlik - sikáltam az alvadt vért a szemem körül.
- Látod, emlékszik mindenre.
- Biztos jól vagy, ne hozzak egy kis vizet? - guggolt elém a szöszi, aggódó pillantásokat vetve a homlokomra.
- Azt nem, de egy sör jól esne - vigyorogtam rá, és újra benyálaztam trikót.
- Oké, tényleg minden rendben - forgatta a szemeit kimerültem, miközben ismét álló pozícióba helyezkedett, és lehúzta felgyűrődött sárga felsőjét.
- Na, jól van, megkönnyítem helyzeteteket. Valóban Acheronnal beszéltem, nem tagadom, de nem vagyok áruló, vagyis nem itt - dőltem hátra a székben, miközben a bal lábamat a térdemre raktam.
- Mégis mi a faszról beszélsz? Kifejtenéd bővebben is, esetleg? – rakta zsebre kezeit Shane, kihúzott vállakkal.
- Nem most akartam ezt még elmondani, de mivel ilyen kis kíváncsiak vagytok, beavatlak titeket is.
- Lekötelez, baszki – nézegette a sötétkék hajómakettet, hozzáértő tekintettel.
- Kurvára elegem volt abból, hogy semmirekellő lúzernek nézel, és hogy állandóan rajtam csattan az ostor, ha valami gebasz van. Kibaszottul nem volt mindig fair, de hát te vagy Shane Lemmer, már megszoktam, hogy így bánsz az embereiddel, sebaj. Viszont bennem is van bizonyításai vágy és akarat, akármennyire hihetetlen ez, így hát belekezdtem én is egy kis magánjátszmába, amire senki nem számított. – Immáron felém fordulva, ujjait az állva alá téve figyelt, tüzetesen. - Beépültem Acheron mellé, mint kém. A bibi csak az, hogy nem az ő kémje vagyok, hanem a tiétek. Akármit is mondasz, ez egy jó húzás volt, ami működik, és tőlem a szart is kiverheted belőlem, hogy biztos csak hazudok, nem így van. Melletted vagyok Shane, ahogy eddig is, és nem akarom, hogy az a megalomániás, kaviárzabáló seggfej kinyírja mindazt, amit felépítettünk.
Ahogy elmondtam a valóságot, síri csönd lett a szobában, amolyan még a szél se rezzent típusú. Igaz itt bent, nem valami sokat éreztünk a szélből, a bélgörcsökről pedig nem nyilatkozhattam, az enyém rendben volt, azt leszámítva, hogy kurvára benyomtam volna pár snacket. Igazából nem is tudtak nagyon mit szólni, mivel annyira zseniálisan fasza volt az egész, hogy bennük ragadt a dicséret. De én aztán vártam, nem siettetem senkit.
- Tételezzük fel, hogy elhiszem - törte meg végül a csendet Shane, farkasszemet nézve velem. - És te mit mondtál neki rólunk?
- Hogy káosz és fejetlenség uralkodik, nem tudjátok mit kéne tenni, és a zűrzavar kezdi felemészteni belülről a szövetséget. Ennek persze örült, mert azt hiszi, ő van fölényben. Semmit sem sejt a valóságról. Kiváló terelő vagyok, na! - mellkasomra csapva örültem magamnak.
- De akkor azt is tudod, mi van Aprillel! - tért magához Ashley is, és buzgón felém hajolt. – Kényszeríti? Bántja? Kínozza? Mit tesz vele Adam? - hadarta pánikszerűen.
- Hát ez a sztori a vöröskével, számomra is rejtély. Acheron nem bántja, éppen ellenkezőleg, szinte a tenyerén hordozza, April meg olyan, mint a régi gimis énje. Kicsit visszafele fejlődött a csaj, vagy csak jól színészkedik. Kurvára nem vágom melyik az igazi énje, bár a dögös lepedőakrobatával ki lennék békülve – tornáztattam ismét recsegő nyakamat, jobbra-balra. Legbelül volt egy megérzésem, hogy nem stimmel valami a kiscsajjal, volt ott valami apró dolog a háttérben, ami mozgathatta a szálakat, de valahogy akadt jobb dolgom is, minthogy pszicho makit játsszak.
- Én ezt az egészet nem értem. Képtelen vagyok rájönni, mi történhetett, vagy mi miatt van ez - fogta meg két kezével a fejét a szöszke lehunyt szemmel, miközben felsője följebb húzódott, de nem eléggé. Kár, egy kis sztriptízben is benne lettem volna most, ha már így összegyűltünk.
- És milyen információkkal tudnál nekünk szolgálni, hogy bizonyítsd, valóban nekünk dolgozol? - töprengett Shane, és újra kezdte a jól bevált, idegcsillapító járkálást. Lehet el kéne, hívom egyszer kocogni, kis indulatkezelés gyanánt - tűnődtem az újabb frankó ötleten.
- Ha hoznátok egy térképet, meg valami tollszerűt, be tudnám nektek jelölni, hol vannak birtokai, ingatlanai. Aztán Laourxot elcsábította egy kávézóban, a kocsiban ülve láttam, de akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ami nagy hiba volt. Később szépen összeállt a kép és a fejemet tenném rá, hogy ő segített neki bejutni az Erődbe, főleg hogy megtaláltam Acheron telefonjában a bige SMS-ét. Most nagyon sumákol, szinte senkinek nem mond semmit, de mivel azt hiszi, hogy itt kavalkád van, ezért kissé megnyugodott - mondandóm közben Ashley az íróasztal fiókjából kivett egy szétnyitható térképet, és kiterítette az asztallapra. Egy lökéssel odagurultam elé, és szemügyre vettem a helyeket.
- Csak ezt találtam, de a célra alkalmas - nyújtott felém egy rózsaszín szövegkiemelőt.
- Áh, pink! Szexi, főleg tangában. Rajtad is az van? – kacsintottam rá, ügyet sem vetve az udvariasságra. Bár ez a szó valahogy kimaradt a szótáramból, és kajak megvoltam nélküle.
- Na, csináljad már, ne pofázz! –szólt közbe Shane, és kezembe nyomta az íróeszközt.
- Okés, szóval van egy itt, meg itt, itt három, amott négy, ezen a területen többhektárnyi birtok, és most ha minden igaz itt dekkol – karikáztam be szinte a fél térképet, és csodás rózsaszínfelhőben úszott az egész. A két vezető szinte belemászva vizsgálta a területeket, mint valami buzgó földrajzkutatók.
- Na meg persze ott van boríték, amit minél hamarabb fel akar használni, hogy ő is különleges képességekkel rendelkezzen. A kapzsi faszfej.
- Ja, csak arról nem tud, hogy bizony kell még hozzá más is - dobolt a térképen Shane ravasz tekintettel.
- Tessék? És erről miért nem szóltál hamarabb? - dorgálta le élesen a lány, és a mondottak nekem is újdonságkén hatottak.
- Arról majd később. Na de Adam, felmerült bennem az az apró kérdés, hogy neked, mégis hogy a francba sikerült Acheron közelébe férkőznöd, és elhitetni vele, hogy mellette állsz?
Na igen, most jön a meglepetés - vigyorogtam magamban, de feléjük fapofával ültem.
- Tudja valamelyikőtök, hogy mi Acheron vezetékneve? – tettem fel az egymilliárd dolláros kérdést, melyre mindkettőnek ráncba szaladt a homloka, és gondolódóba estek, majd, mint valami sziámi ikerpár egyszerre rázták a fejüket, nemet intve.
- Hát bizony a neve Acheron Greenfield. – Ekkor már nem bírtam ki vigyorgás nélkül, és a sokkot kapó fejüktől harsányan felröhögtem. Oltári volt látni a folyamatot, hogy esik le nekik, hogy Acheron a testvérem. Megnyúló arc, leeső áll, kitáguló pupilla, és az a fura grimasz, ami akkor ül ki az ember arcára, mikor szűk gatyában leülésnél egy reccsenést hall.
- Ő a bátyád - suttogta halkan Ashley maga elé bámulva, és nekidőlt az asztal sarkának.
- Ja, az a sznob Acheron a bratyóm. Szívás, de most az egyszer jól jött a vérkötelék. Na most már mehetek hamálni?...
Az élet olyan gyerekkort szánt nekem, hogy mindig más árnyékában kellett kullognom, akár játékról, iskoláról, ételről, vagy bármi másról volt szó. Én voltam a hasznavehetetlen, semmirekellő hülyegyerek, akire szánalommal néztek a szülei, és inkább koloncként, mintsem áldásként fogtak fel. Mindez egy olyan személy miatt volt, kit nem választhattam meg, ezt dobta a gép, így bele kellett törődnöm, hogy létezik. Acheron okozta a legtöbb nyomorúságomat, de mára fordult a kocka, és a múlt bizony revansot kíván.
Gyötrelmes, mindet felőrlő revansot, Greenfield módra,a testvéri szeretet jegyében.
~Blyana~
Váo egyszerűen szuper!! Csak így tovább lányok!
VálaszTörlésPuszi Bogi